A programunkban számos adat kerül rögzítésre a munkánk során. Többek között rendszeresen rögzítünk például partnerre, cikkekre vonatkozó adatokat. Ebben a menüpontban a cikkeinket tekinthetjük át különböző, általunk beállítható szempont szerint, listázhatjuk őket képernyőre, nyomtatóra. Sőt a rögzített cikkadatokból lehetőség van közvetlenül etikett címke nyomtatására is.
A Cikkek menüpontot választva az alábbi ablakot kapjuk:
Az ablak két jól elkülöníthető részből áll, a szűrő részből, amelyben meghatározzuk a listánk adattartamát, és az output részből, amelyben dönthetünk arról, hogy milyen elrendezésben jelenjenek meg a kiválasztott adatok, illetve arról, hogy etikett címkét kívánunk-e nyomtatni, vagy egy áttekintő listát.
A fentiekre tekintettel, a két ablakrészlet külön-külön lesz bemutatva.
Szűrés
Ebben az ablakrészletben tehát azt választhatjuk ki, állíthatjuk be, hogy a cikkeinkről rögzített adatok közül melyek szerepelhessenek az elkészítendő listáinkon. Például, hogy az összes cikkre vonatkozzon-e a lista, vagy kizárólag egy cikk adatait kívánjuk áttekinteni. De lehet áttekinteni akár a cikkek egy csoportját is.
Fontos a beállítások sorrendisége. Fentről lefelé haladva egyre jobban finomíthatjuk a listáinkon megjelenítendő cikkeink körét. A feltételek egymást követően összegződnek. Tehát, ha például az első sorban már választottam ki egyedileg cikket, abban az esetben hiába választok ki egy cikkcsoportot, amelyben tudom, hogy benne van az adott cikk, de az első sorban nem választottam ki , abban az esetben már nem fog megjelenni a listákon.
Minden cikk - Ezt a lehetőséget választva, nem kívánjuk szűkíteni a listázandó cikkek körét. (természetesen a további beállítások segítségével lehetőség van további finomítások beállítására)
Kiválasztott cikk - Ezt a lehetőséget választva, aktívvá válik a gomb, amire kattintva lehetőség van arra, hogy egyenként válasszuk ki a listázandó partnerek körét.
Az ablakban kiválaszthatjuk azokat a cikkeinket, akiket a listáinkon meg szeretnénk jeleníteni.
gombra kattintva az összes cikkünk kijelölésre kerül.
gombra kattintva az összes kijelölés megszüntetésre kerül.
Egyéni kijelölésre úgy van lehetőség, hogy a kívánt cikk neve mellé 'pipát' teszünk a Kijelöl oszlopba.
Ezen a képernyőn csak az aktív cikkeink látszanak, mivel a lehetőség mellé is 'pipát' tettünk.
Cikkcsoport - Amennyiben munkánk során például a Partnertörzs menüpontban létrehoztunk partnercsoportokat, abban az esetben a legördülő menüben választhatunk a partnercsoportjaink közül. Ebben az esetben azt választjuk, hogy a partnercsoporthoz rendelt partnerek adatait kívánjuk áttekinteni a listáinkon.
A következő beállítások mellé 'pipát' téve további pontosításokat adhatunk meg a megjelenítendő adatok körére.
Ebben az ablakrészletben állíthatjuk össze a Szűrés -nél beállított adattartalommal a kimutatásainkat. Ezek a kimutatások lehetnek, vagy etikett címkék. Készülhetnek pdf formában vagy excel-ből megnyitható csv formátummal.
gombra kattintva
a képernyőn látható adatok közül választhatunk. A Kijelölt adatok fognak megjelenni a listán, a fel - le gombbal pedig a megjelenő adatok listán belüli sorrendjét tudjuk beállítani.
Lista betűtípusa - A legördülő menüből lehetőségünk van kiválasztani az elkészítendő listánkon megjelenő betű típusát.
Amikor minden beállítást elvégeztünk, nyomjuk meg a gombot és a kívánt lista elkészítésre kerül.
Ha a cikk adatainkat etikett készítésére akarjuk felhasználni, válasszuk az Etikett opciót.
Az etikett nyomtatási lehetőséget választva lehetővé válik új etikett nyomtatási formátum létrehozása, vagy korábban már beállított, eltárolt formátum előhívása és használatba vétele.
- Erre a gombra kattintva állíthatjuk be azt, hogy milyen adatokat kívánunk az etikett címkén szerepeltetni és meg lehet határozni az adatokhoz tartozó betűméretet is.
Az etiketten megjelenő adatok sorrendjét a Fel-Le nyilakkal lehet beállítani.
Be kell még állítani az etikett lista sorrendjét is.
Az gombot megnyomva lehetővé válik lista formátum létrehozása, vagy ha már korábban állítottunk be és tároltunk el lista formátumot, akkor annak aktivizálása, vagy akár módosítása.