A programunkat igyekeztünk felkészíteni a gyakorlatban előforduló minél több engedmény kezelésére. Adhatunk engedményt termékhez, partnerhez, partnercsoporthoz kapcsolódóan, illetve elért forgalom után is. Létrehozhatunk ezeken belül időszakos kedvezményeket, akár akciózhatunk is. Azonban a programunk egyidejűleg csak két engedménytípust tud kezelni. Erről a két engedménytípusról dönthetünk ennél a fülnél.
Fontos! A programunkban több helyen fogunk még találkozni engedményekkel kapcsolatos döntési lehetőségekkel. Azonban a többi helyen csak az itt beállított engedmények tekintetében végezhetünk pontosításokat, finomításokat, szabhatjuk testre függetlenül attól, hogy ott esetleg más típusú engedmény mellett is található 'pipa'!
Engedmény megnevezése a bizonylaton - A bizonylaton megjelenő szöveget tudjuk itt beállítani ( pl. engedmény, kedvezmény, stb.).
Melyik két engedményt használja - Ahogy a bevezetőben is már jeleztük kétfajta engedmény kiválasztására van lehetőség a programunkban. Ebben az esetben a két kiválasztott engedmény típus a partnerhez, illetve az elért forgalomhoz kötött engedmény.
Az adható engedmények milyen viszonyban állnak egymással - A kiválasztott engedmények tekintetében szükséges beállítani az engedmények egymáshoz való viszonyát. Az engedmények háromféle kapcsolatban állhatnak egymással.
maximum - Amennyiben a két választott engedmény közül a nagyobbik számított engedmény-értéket kívánjuk a számlázás során feltüntetni, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál csak a 200 Ft engedmény lesz érvényesítve a számlázásnál.
minimum - Amennyiben a két választott engedmény közül a kisebbik számított engedmény-értéket kívánjuk a számlázás során feltüntetni, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál csak a 100 Ft engedmény lesz érvényesítve a számlázásnál.
összeg - Amennyiben a két választott engedmény számított értékének együttes összegét kívánjuk engedélyezni a számlázás során, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál mind a 300 Ft engedmény érvényesítve lesz a számlázásnál.
Forgalmi engedmény időszak típusa - Amennyiben a két kiválasztható engedmény közül az egyiknek a forgalmi típusú engedményt választottuk, abban az esetben itt kell kiválasztani azt az időszakot, amelyre vonatkoztatva kívánjuk vizsgálni az elért forgalmat.
Az ablak további, alsó részén beállíthatjuk a forgalmi engedményhez kapcsolódóan azokat az értékhatárokat, amelyek elérése esetén a partnerünk meghatározott mértékű kedvezményre válik jogosulttá. (A programunk az itt beállított feltételek teljesülését folyamatosan vizsgálja, és amennyiben teljesülnek a feltételek,a számlázás során automatikusan érvényesíti azt!)
Nagyon fontos! Az engedményt mínusz előjellel (-) kell megadni, ellenkező esetben a programunk felárat számol!