Engedmény

Engedmény

A programot igyekeztünk felkészíteni minél több, a gyakorlatban előforduló engedmény kezelésére. Adhat engedményt termékhez,  partnerhez, partnercsoporthoz kapcsolódóan, illetve elért forgalom után is. Létrehozhat ezeken belül időszakos kedvezményeket, akár akciókat is. A program egyidejűleg csak két engedménytípust tud kezelni. Többek között erről a két engedménytípusról dönthet ennél a fülnél.

 

Az engedményeket két típusra osztjuk, Partnerhez vagy Cikkhez rendelhető kedvezményekre, aminek a használatáról a későbbiekben talál részletes leírást.

 

Partner típusú:

Partnernek adott engedmény

Partnercsoportnak adott engedmény

Nettó forgalom után járó engedmény

 

Cikk típusú

Cikkhez rendelt engedmény

 

Fontos! A programban több helyen fog még találkozni engedményekkel kapcsolatos döntési lehetőségekkel. Azonban a többi helyen csak az itt beállítottak tekintetében végezhet pontosításokat, finomításokat.

 

clip0078

 

Engedmény megnevezése a bizonylaton

A bizonylatokon megjelenő szöveget tudja itt beállítani (például: engedmény, kedvezmény, stb.).

 

Melyik két engedményt használja

Ahogy a bevezetőben is már jeleztük kétfajta engedmény kiválasztására van lehetőség a programban. Ezek közül választhat mindkét legördülő listánál:

clip0079

 

Amennyiben két engedményt is szeretne egyidejűleg használni, akkor az egyik partner, a másik pedig cikk típusú legyen!

Nagyon fontos: Ha ebben a pontban két partner típusú engedményt állít be, akkor azok közül csak az elsőt tudjuk figyelembe venni!

 

Például, ha a következő engedmények vannak beállítva, akkor csak a Partnernek adott engedményt fogja a számításnál figyelembe venni.

Partnernek adott engedmény

Nettó forgalom után járó engedmény

 

A következő beállítás esetén mindkét engedménnyel fog számolni:

Partnernek adott engedmény

Cikkhez rendelt engedmény

 

Néhány példával szeretnénk bemutatni a különféle beállítások hatásait a bizonylatra.

 

I. Partner engedmény

 

Beállítások a paraméterezésben:

 

Eng-1

 

A partnerhez beállított engedmény -10 %

 

Mivel csak egy engedmény van beállítva, az engedmények viszonyában lévő beállításnak jelen esetben nincs hatása a felkínált kedvezményre. Ha a bizonylatra kerülő cikk adatai között be van kapcsolva a „Részt vesz a partnernek adott engedmény számításban”, akkor a bizonylat tételek rögzítésekor felkínálja a -10% engedményt, ha pedig nincs bekapcsolva, akkor 0-át kínál fel. Ezt a Cikktörzsön belül a cikk kiválasztását követően módosítás gombra kattintva tudja megnézni és szükség esetén módosítani.

 

Eng-2

 

II. Partnercsoport engedmény

 

Beállítások a paraméterezésben:

 

Eng-3

A partner csoporthoz beállított engedmény -12 %

 

Mivel csak egy engedmény van beállítva, az engedmények viszonyában lévő beállításnak most sincs hatása a felkínált kedvezményre. Ha a bizonylatra kerülő cikk adatai között be van kapcsolva a „Részt vesz a partnercsoportnak adott engedmény számításában”, akkor a bizonylat tételek rögzítésekor felkínálja a -12% engedményt, ha pedig nincs bekapcsolva, akkor 0-át kínál fel. Ezt a Cikktörzsön belül a cikk kiválasztását követően módosítás gombra kattintva tudja megnézni és szükség esetén módosítani.

 

Eng-4

III. Nettó forgalom után járó engedmény

 

Beállítások a paraméterezésben:

 

Eng-5

 

Az előző típusokhoz képest fontos, hogy a forgalom alapján számított engedmény esetében mindenképpen meg kell adni az időszak típusát és fel kell venni a sávos engedmény táblát!

 

Mivel csak egy engedmény van beállítva, az engedmények viszonyában lévő beállításnak most sincs hatása a felkínált kedvezményre. Ha a bizonylatra kerülő cikk adatai között be van kapcsolva a „Részt vesz a forgalmi engedmény számításában”, akkor a bizonylat tételek rögzítésekor felkínálja az időszak típusa alapján számított engedményt, ha pedig nincs bekapcsolva, akkor 0-át kínál fel. Ezt a Cikktörzsön belül a cikk kiválasztását követően módosítás gombra kattintva tudja megnézni és szükség esetén módosítani. A forgalom számításánál a Számla és a Helyesbítő/sztornó számla típusú bizonylatokat vesszük figyelembe!

 

Eng-6

 

IV. Cikkhez rendelt engedmény

 

Beállítások a paraméterezésben:

 

Eng-7

 

A cikkhez tartozó engedmény használatának fontos feltétele, hogy a cikktörzsön belül a cikkhez legyen megadva az engedmény időszaka és az engedmény mértéke, és a bizonylat készítésének időpontja a megadott érvényességi időn belül legyen. Ha az érvényesség végét nem tölti ki, akkor a kezdetétől folyamatosan aktív lesz.

 

Eng-8

 

Mivel csak egy engedmény van beállítva, az engedmények viszonyában lévő beállításnak itt sincs hatása a felkínált kedvezményre. Ha a partner adatai között be van kapcsolva a „ A cikkhez rendelt engedményszámításban részt vesz ”, akkor a bizonylat tételek rögzítésekor felkínálja a -5% engedményt, ha pedig nincs bekapcsolva, akkor 0-át kínál fel. Ezt a Partnertörzsön belül a partner kiválasztását követően módosítás gombra kattintva tudja megnézni és szükség esetén módosítani.

 

Eng-9

 

V. Partner és Cikk típusú engedmény használata

 

Partner típusú engedmények a következők lehetnek:

 

Partnernek adott engedmény

Partnercsoportnak adott engedmény

Nettó forgalom után járó engedmény

 

Eng-10

 

A partnerhez beállított engedmény -10 %, a cikkhez pedig az előző példában alkalmazott -5% van beállítva. Itt már jelentősége van az engedmények viszonya beállításnak is. A két használt engedmény viszonyának az összefüggéseit a következő bekezdésben részleteztük. A fenti beállítások alapján több érték is kerülhet az engedményhez, függően a cikkhez és a partnerhez beállított kapcsolóktól. Ezeket a lehetőségeket egy táblázattal szeretnénk szemléltetni.

 

 

Eng-11

 

VI. Két Partner típusú engedmény használata

 

Mint már előzőleg felhívtuk erre a figyelmet, két partner típusú engedmény beállítása esetén ez első engedményt tudjuk csak figyelembe venni

Beállítások a paraméterezésben:

 

Eng-12

 

A partnerhez beállított engedmény -10 %

 

A fenti beállítás esetén csak a Partnernek adott engedménnyel fog számolni a program. Ha a bizonylatra kerülő cikk adatai között be van kapcsolva a „Részt vesz a partnernek adott engedmény számításában”, akkor a bizonylat tételek rögzítésekor felkínálja a -10% engedményt, ha pedig nincs bekapcsolva, akkor 0-át kínál fel. Ezt a Cikktörzsön belül a cikk kiválasztását követően módosítás gombra kattintva tudja megnézni és szükség esetén módosítani.

Eng-13

 

 

Az adható engedmények milyen viszonyban állnak egymással

A kiválasztott engedmények tekintetében szükséges beállítani az engedmények egymáshoz való viszonyát. Az engedmények háromféle kapcsolatban állhatnak egymással:

clip0080

 

maximuma

Amennyiben a két választott engedmény közül a nagyobbik számított engedmény-értéket kívánjuk a számlázás során feltüntetni, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál csak a 200 Ft engedmény lesz érvényesítve a számlázásnál.

minimuma

Amennyiben a két választott engedmény közül a kisebbik számított engedmény-értéket kívánjuk a számlázás során feltüntetni, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál csak a 100 Ft engedmény lesz érvényesítve a számlázásnál.

összege

Amennyiben a két választott engedmény számított értékének együttes összegét kívánjuk engedélyezni a számlázás során, abban az esetben válasszuk ezt a beállítást. Ebben az esetben például ha a számított partner-engedmény 100 Ft, míg a számított forgalmi engedmény 200 Ft, akkor ennél a beállításnál mind a 300 Ft engedmény érvényesítve lesz a számlázásnál.

 

Forgalmi engedmény időszak típusa

Amennyiben a két kiválasztható engedmény közül az egyiknek a forgalmi típusú engedményt választotta, abban az esetben itt kell kiválasztani azt az időszakot, amelyre vonatkoztatva kívánja vizsgálni az elért forgalmat. A lehetőségek:

 

clip0081

 


 

Az ablak további, alsó részén beállíthatja a forgalmi engedményhez kapcsolódóan azokat az értékhatár sávokat, amelyek elérése esetén partnere meghatározott mértékű kedvezményre válik jogosulttá. (A program az itt beállított feltételek teljesülését folyamatosan vizsgálja, és amennyiben azok teljesülnek, a számlázás során automatikusan érvényesíti azt!)

Nagyon fontos! Az engedményt negatív előjellel (-) kell megadni, ellenkező esetben a program felárat számol!