ÁFA kimutatás

ÁFA kimutatás

clip0544

 

Ebben a menüpontban kérhető le az időszaki áfa bevallás alátámasztásához szükséges áfa analitika. Két célt tartottunk szem előtt. Az első, hogy mindenben megfeleljen a kapott kimutatás, a hatályos áfa törvény elvárásainak, a második az volt, hogy a kimutatás összeállítása minél egyszerűbb legyen. Reményeink szerint mind a két célt megfelelően teljesült.

 

Listázandó partnerek

Válassza ki, hogy a vevőket vagy a szállítókat érintő áfa kimutatást kívánja megjeleníteni.

 

Időintervallum

Ebbe a mezőbe beírt dátumok teszik lehetővé azt, hogy az Áfa bevallás mindenben megfelelhessen a hatályos jogszabályi elvárásoknak.

Kezdő dátum – Az áfa bevallási időszak kezdő dátuma

Záró dátum – Az áfa bevallási időszak záró dátuma

 

Áfa főkönyvi számok

Azok a főkönyvi szám(ok) jelennek meg a mezőben, amelyet az Általános paramétereknél adott meg. Fontos kiemelni különösen a vevők esetében, hogy a halasztás napjait meghaladó könyvelési tételeket a minta könyvelésben bemutatottak szerint is olyan főkönyvi számokra könyvelte, amelyek nem jelenhetnek meg az áfa bevallásban, hiszen azt már a 45. napon bevallotta. A szállítói áfa a teljesítés napjával visszaigényelhető. Ezeket a szempontokat is alapul véve csak azok az áfa oszlopszámok szerepeljenek mind a vevő, mind pedig a szállítói felsorolásban, amelyek a bevallásban meg kell, hogy jelenjenek. Nem mellékesen ez a felsorolás képezi az alapját az automatikusan elkészíthető NAV bevallásoknak is!

 

Csoportosítás

A program milyen változás esetén képezzen összesítő értéket.

clip0349

 

Sorrend

A csoportosításon belül megjelenített sorok milyen sorrendben jelenjenek meg:

clip0350

 

Részletes

Amennyiben a négyzetbe 'pipát' teszünk, abban az esetben tételesen megjelenítésre kerül az Áfa analitika összes bizonylata. Ellenkező esetben kizárólag az egyes Áfa kulcsokhoz tartozó Áfa alapok és Áfa összegek fognak megjelenni.

 

Megjegyzés megjelenjen a listán

A négyzetbe 'pipát' téve azt választjuk, hogy a könyvelésnél rögzített megjegyzést is kérjük kiíratni az áfa analitikán.(Sokszor megkönnyíti az áttekintést)

 

Bizonylat azonosító megjelenjen a listán

A négyzetbe 'pipát' téve azt választjuk, hogy a bizonylat azonosítók is megjelenítésre kerüljenek az Áfa analitikán.

 

A listán azok a tételek, amelyek azért jelennek meg, mert bár vevői bizonylatok, de a kiegyenlítésük nem történt meg a meghatározott határidőn belül a sor elején egy a napok számára utaló jelzést kapnak (pl.: >45 vevők esetében, FO szállítók esetében)