Pénzforgalmi áfa és tételes bevallás

Pénzforgalmi áfa és tételes bevallás

Jogszabályi háttér

 

Az Art. 31/B § szabályozása alapján 2013. január 1-től az áfa bevallás részeként belföldi összesítő jelentés nyújtandó be. Ezt a tárgyidőszaki adó megállapítás keretében elszámolt adóval összefüggően kell elkészíteni, amelyik időszaki bevallásban is szerepeltetésre kerül. Az összesítő jelentésnek a belföldi adóalannyal folytatott egyenes adózás alá eső ügyleteket kell tartalmaznia.

 

Az összesítő jelentést az eladónak és a vevőnek is el kell készíteniük azokról a számlákról, amelyeken  egyedileg az áthárított adóösszeg a 2 millió forintot eléri. Vevő esetében akkor is, ha egy partnertől származó beszerzések után ugyanabban a bevallásban levont adó több számlából összevontan eléri a 2 millió forintot. Ez az összeg 2015. január 1-től 1 millió forintra változott.

 

Számla módosítása

Azokról a számlákról is tételes adatszolgáltatást kell végezni, amelyekben az áthárított adó akár a módosítás előtt, akár azt követően, vagy előtte és utána is eléri a meghatározott összeget.

Eredeti számla adatai

Korrekció számszaki hatása

Módosító okirat adatai

 

Csak azokat a bizonylatokat kell szerepeltetni, amelyek kibocsátásra kerültek. Ha egy bizonylat azt megelőzően érvénytelenítésre került, hogy a vevőhöz eljut, nem kell szerepeltetni a bevallásban.

 

A pénzforgalmi elszámolású számláknak az összesítő jelentésben akkor kell megjelennie, amikor az után a fizetendő adót kellet megállapítani, illetve a vevő levonási jogot gyakorolt. Részletekben történő kiegyenlítés esetén tehát csak egyszer, az első részlet megfizetésekor.

 

További bevallási kötelezettség

KATA-s vállalkozónak éves szinten göngyölítve 1 millió forint feletti kifizetést szintén jelenteni kell a NAV-nak. Ezt a tárgyév zárását követő 1. bevallásban kell megtenni.

 

PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS

 

A piac szereplői a pénzforgalmi elszámolás bevezetésével az alábbi bizonylatáramlásokat valósíthatják meg:

 

A vállalkozás a pénzforgalmi elszámolást választotta:

Kimenő bizonylatai csak a partner által történt megfizetéssel (részkiegyenlítéssel) válnak a fizetendő áfa részévé. Ez alól kivétel, ha a kimenő bizonylatán nem tünteti fel, hogy pénzforgalmi áfa elszámolású a cég.

Bejövő bizonylatai csak a kiegyenlítéssel (részkiegyenlítés) válnak a levonható áfa részévé akkor is, ha a kiállító partner nem a pénzforgalmi elszámolást választotta.

 

A vállalkozás nem választotta a pénzforgalmi elszámolást.

Kimenő bizonylata a teljesítés dátuma szerint (az eddigi gyakorlatnak megfelelően) válik a fizetendő áfa részévé.

Bejövő bizonylata abban az esetben, ha a kiállító nem a pénzforgalmi elszámolást választotta, illetve a bizonylaton nem szerepel erre utalás, a teljesítés dátuma szerint (az eddigi gyakorlatnak megfelelően) válik a levonható áfa részévé.

Bejövő bizonylata abban az esetben, ha a kiállító a pénzforgalmi elszámolást választotta és a bizonylaton szerepel is erre utalás, a kiegyenlítéssel (részkiegyenlítés) válik a levonható áfa részévé.

 

A pénzforgalmi elszámolás tehát azoknak a cégeknek a nyilvántartására, könyvvezetésére is hatással van, akik nem a pénzforgalmi elszámolást választották! A pénzforgalmi elszámolású bizonylatok (vevői, szállítói) könyvelésekor az áfa egy úgynevezett technikai főkönyvi számra kerül (vevők és szállítók esetén ez különböző) és a pénzügyi teljesítés időpontjában kerül onnan átvezetésre a fizetendő, illetve levonandó áfa főkönyvi számokra. A megoldás a pénzforgalmi elszámolást választók és nem választók esetében is azonos (nem pénzforgalmi elszámolást választók esetében csak a szállítói bizonylatoknál jelentkezik).

 

 

Megvalósítás a programban

 

Pénzforgalmi elszámolás alá tartozó bizonylat könyvelése:

 

Azoknál a bizonylatoknál, amelyek a pénzforgalmi elszámolás alá tartoznak, az áfát egy úgynevezett technikai főkönyvi számra kell könyvelni. A technikai főkönyvi számokat a Általános paraméterek / Főkönyvi számok pontban lehet megadni. A megadott főkönyvi számok lehetnek összesítő főkönyvi számok is, ebben az esetben a könyvelés során az alábontott számlaszámokat is elfogadja a program.

Felajánlott főkönyvi számok, amelyek természetesen módosíthatók:

Előzetesen felszámolt technikai áfa főkönyvi szám:        368

Fizetendő technikai áfa főkönyvi szám:        479

 

Nézzünk erre egy egyszerű példát két szemszögből (egyszer a kiállító pénzforgalmi elszámolást választó, másik esetben nem):

 

A bizonylat adatai

 

Teljesítés dátuma

01.20

Esedékesség kelte

02.05

Bruttó érték

127 000 Ft

Áfa kulcs

27%

Nettó érték

100 000 Ft

Áfa érték

27 000 Ft

 

 

Kiegyenlítés megtörténik

02.12

 

Kimenő: a bizonylatot pénzforgalmi elszámolást választó cég állítja ki, az ő könyvelésében:

 

Dátum

Tartozik

Követel

Érték

01.20.

311

91

100.000

01.20.

311

479 (ÁFA technikai)

27.000

Kiegyenlítés

02.12.

384

311

127.000

02.12.

479 (ÁFA technikai)

467

27.000

 

Bejövő: a bizonylatot befogadó (akár pénzforgalmi elszámolást választó, akár nem):

 

Dátum

Tartozik

Követel

Érték

01.20.

511

454

100.000

01.20.

368 (ÁFA technikai)

454

27.000

Kiegyenlítés

02.12.

454

384

127.000

02.12.

466

368 (ÁFA technikai)

27.000

 

 

Kimenő: a bizonylatot nem pénzforgalmi elszámolást választó cég állítja ki, az ő könyvelésében:

 

Dátum

Tartozik

Követel

Érték

01.20.

311

91

100.000

01.20.

311

467

27.000

Kiegyenlítés

02.12.

384

311

127.000

 

Bejövő: a bizonylatot befogadó nem pénzforgalmi elszámolást választó

 

Dátum

Tartozik

Követel

Érték

01.20.

511

454

100.000

01.20.

466

454

27.000

Kiegyenlítés

02.12.

454

384

127.000

 

Bejövő: a bizonylatot befogadó pénzforgalmi elszámolást választó

 

Dátum

Tartozik

Követel

Érték

01.20.

511

454

100.000

01.20.

368 (ÁFA technikai)

454

27.000

Kiegyenlítés

02.12.

454

384

127.000

02.12.

466

368 (ÁFA technikai)

27.000

 

A mintában bordó színnel kiemelve látszanak azok a kontírozások, amelyek a pénzügyi rendezéskor (vagy részkiegyenlítéskor) keletkeznek. Itt kerül a technikai áfa főkönyvi számról átvezetésre az áfa főkönyvi számra a kiegyenlítés összegének megfelelően figyelembe vehető érték. Ez a minta egyszerű gazdasági esemény, nem szabad elfeledkezni a részkiegyenlítésekről, különböző áfa kulcsokról, amelyek az átvezetésre kihatással lesznek!

 

Ezeket a könyvelési tételeket a program automatikusan létrehozza! Önnek nincs más teendője, mint a pénzforgalmi elszámolású bizonylatokat a technikai áfa főkönyvi számra könyvelni. Az átvezetési tételek nem a kiegyenlítést követően kerülnek létrehozásra, hanem egy önálló menüpont fogja ezt a funkciót elvégezni és a vegyes könyvelési tételek közé helyezni, ahol a véglegesítés az ellenőrzést követően történhet meg.

 

Az átvezetési tétel létrehozásakor figyelembe vesszük az alábontott főkönyvi számokat is. Ha az áfa főkönyvi számokat alábontotta és továbbra is eszerint akarja használni a pénzforgalmi elszámolástól függetlenül, akkor ezt továbbra is megteheti. Ekkor az áfa technikai főkönyvi számokat is oly módon bontsa alá, mint az áfa főkönyvi számokat és a könyvelést is eszerint végezze. Az átvezetés létrehozásakor a megfelelő alábontás párt fogja a program használni.

Pl.: 46727 főkönyvi számot használta, akkor az átvezetésben legyen 47927 főkönyvi szám

Ebben az esetben az összesítő főkönyvi szám alábontásával fog kiegészülni az áfa összesítő főkönyvi szám, vagyis jelen esetben a 47927 főkönyvi szám a 46727-re kerül átvezetésre.

 

 

A tételes áfa bevallás gyűjtése

 

Az XX65 nyomtatványon a programok kitöltik a tételes bevallás oldalait is. Speciális feladat, hogy azokról a helyesbítő számlákról is tételes adatszolgáltatást kell végezni, amelyekben az áthárított adó akár a módosítás előtt, akár azt követően, vagy előtte és utána is eléri a 2 millió forintot.

 

Ehhez a bizonylatokat össze kell kapcsolni és a kapcsolat módját meghatározni. Erről bővebben a NAV feladás / Összerendelés részben olvashat.

 

A viszony lehet helyesbítés vagy előleg. Egy bizonylatszámhoz természetesen több kapcsolódó bizonylatszám is felvehető. A program az áfa nyomtatvány kitöltésekor ebből a hivatkozási halmazból veszi a kapcsolatokat. Minden helyesbítő és előleg típusú bizonylatot kapcsolni kell a programban? Nem, csak azokat, amelyek esetében az áthárított adó akár a módosítás előtt, akár azt követően, vagy előtte és utána is eléri a 2 millió forintot.

Azokra az esetekre, amikor az áfa érték eléri a 2 millió forintot, de tételes bevallást nem kell készíteni, az alábbi áfa gyűjtőkódokat vettük fel:

08 magánszemély felé történő értékesítés

09 magánszemély felé történő tárgyi eszköz értékesítés

10 el nem postázott, stornózott kibocsátott számla

 

 

Bevallás a KATA-s vállalkozásokról

 

A bevallást akkor lehet objektív módon és automatikusan elkészíteni a programmal, ha a KATA-s vállalkozásoktól kapott bizonylatokat önálló áfa gyűjtőkódokra könyvelik.

 

Ennek érdekében a következő áfa gyűjtőkódokat vettük fel:

37 kata-s adóalanytól NORMÁL (nem tárgyi, és nem fordított) belföldi beszerzés

38 kata-stól tárgyi eszköz beszerzés

39 kata-stól fordított adózás szabályai szerint szolg. igénybevétel (áfa tv. 142.§)

 

 

Pénzforgalmi elszámolás átvezetése

 

Az átvezetési tételek létrehozásához válassza ki a Műveletek\Pénzforgalmi elszámolás átvezetés menüpontot. Itt megadható, hogy mely időszak vevői vagy szállítói kiegyenlítései alapján jöjjenek létre ezek a tételek a vegyes könyvelés megadható fiókjában. Ha nem jelöli az „Átvezetési tételek könyvelése” opciót, akkor erről csak lista készül. Javasoljuk, hogy előbb tekintse át a listát, és amennyiben mindent helyesnek ítél, akkor jelölje be az átvezetés könyvelését.

Fontos! Az átvezetési tételek a rögzítő ablak vegyes naplójába kerülnek, ahol véglegesíteni kell azokat.

 

A korábbiakban ismertetett példa a legegyszerűbb eseménysort tartalmazza. Pénzforgalmi elszámolással kiállított utalás típusú bizonylat egy összegben kiegyenlítésre került. Nem kerülhető el, hogy a program milyen elvek alapján dolgozik bonyolultabb esetekben (a teljesség igénye nélkül):

A bizonylat több könyvelési sorból áll, ami lehet különböző áfa kulcsok vagy áfa gyűjtőkódok miatt

A kiegyenlítés több részletben, akár különböző bevallási időszakokban történik meg

A kiegyenlítés értéke magasabb, mint az előírás

Az átvezetések alapját a kiegyenlítések adják. A kiegyenlítéseket dátum szerinti és azon belül rögzítési sorrendben vesszük figyelembe. A kiegyenlítés értéke és a bizonylat bruttó értéke meghatároz egy arányszámot. A kiegyenlítés értékét csak a bizonylat összeghatáráig vesszük figyelembe. Ezzel az arányszámmal kerül szorzásra tétel soronként az áfa értéke, ami kerekítést követően átvezetésre kerül. Ha egy kiegyenlítés alapján elkészültek az átvezetési tételek, arról újabb átvezetés nem történik!

 

Nézzünk egy példát:

 

A bizonylat adatai

 

 

Teljesítés dátuma

01.10

 

Esedékesség kelte

02.05

 

 

 

 

 

Kontírozás 1.

Kontírozás 2.

Bruttó érték

7 000 000 Ft

4 000 000 Ft

Áfa kulcs

27%

27%

Nettó érték

5 511 811 Ft

3 149 606 Ft

Áfa érték

1 488 189 Ft

850 394 Ft

Áfa gyűjtőkód

25

90

 

 

 

Kiegyenlítés megtörténik

01.19

3 000 000 Ft

 

02.04

6 000 000 Ft

 

03.05

2 500 000 Ft

 

Ezek alapján az átvezetések:

 

Bizbruttó

Kiegydat

Kiegyenlítés összeg

Biz. eredeti áfa érték

Átvezetés

Gyűjtőkód

Áfa %

11 000 000 Ft

01.19

3 000 000 Ft

1 488 189 Ft

405 870 Ft

25

27%

850 394 Ft

231 926 Ft

90

27%








11 000 000 Ft

02.04

6 000 000 Ft

1 488 189 Ft

811 739 Ft

25

27%

850 394 Ft

463 851 Ft

90

27%








11 000 000 Ft

03.05

2 500 000 Ft

1 488 189 Ft

270 850 Ft

25

27%

850 394 Ft

154 617 Ft

90

27%

 

Jól látható, hogy a harmadik kiegyenlítés esetén, ami már a bizonylat egyenlegénél magasabb, csak az egyenleg összegére történt az arányosítás!

 

Ahhoz, hogy az átvezetések helyesek és automatizálhatók legyenek, az alábbiakat kérjük és jelezzük

A létrehozott vegyes bizonylatokat véglegesítsék

A létrehozott átvezetési bizonylatokban módosítást ne végezzenek

A tételek törlését csak kellő körültekintéssel végezzék, az átvezetési sorokat az alkalmazás nem hozza létre többször

Minden bizonylat önálló életet él, vagyis a normál bizonylat nem vonandó össze a helyesbítéssel, stb. Az összekapcsolásra lehetőséget biztosítunk a tételes áfa bevallás elkészítése érdekében, de annak nincs és nem is lehet kihatása az átvezetésre.

Az arányosítás miatt, ami származhat részkiegyenlítésből vagy a könyvelés több sorra bontásából kerekítési különbözet jöhet létre. Ezeknek a kivezetését a technikai főkönyvi számról manuálisan kell elvégezni.

Az átvezetés az áfa értékére vonatkozik, tehát az áfa analitikán az alap és a bruttó érték már csak az áfa kulcs és áfa értékből lesz számolható, ami szintén minimális eltérést jelenthet a bizonylatok eredeti értéke és virtuális bruttó érték között.

 

XX65M Tételes bevallás

 

A 1365 nyomtatvány feladásakor, ami csak xml állományba készíthető, partnerenként a tételes bevallás sorai is kitöltésre kerülnek (amennyiben van az előírásoknak megfelelő partner)

A tételes bevallás nem pénzforgalmi elszámolás esetén a bizonylat teljesítésének dátuma szerinti időszakban kerül bevallásra, amennyiben az egyéb feltételeknek megfelel.

A pénzforgalmi elszámolás esetén viszont a bevallást abban az időszakban kell megtenni a bizonylat eredeti adataival, amikor az első kiegyenlítés megtörténik és a további részkiegyenlítések esetén már nem! Mivel ez a nehezebben áttekinthető feladat, az alábbi gazdasági esemény sorozattal szemléltetjük, hogy a program milyen időszakokra készíti el a bizonylatok bevallását. Tételezzük fel, hogy havi bevallás történik. A példa a 2 milliós határra vonatkozik.

 

Magyarázat a tételes megjelenésre:

Korábban figyelembe véve a tételesen

 

Nem éri el a 2M forintot

 

Pénzforgalmi

 


 

 

 


Vevő partner


 

Bszám

 

Hivszám

 

 

 

 

Bruttó

Alap

Áfa


01.10

V1

kp.


381

91

K

467

100 000

78 740

21 260

 

01.20

V2

utalás


311

91

K

479

11 000 000

8 661 417

2 338 583

 

01.24

V3

utalás


311

91

K

479

12 000 000

9 448 819

2 551 181

 

01.29


bank

V2

384

311



3 000 000

 

 

V2 -> 65M01

02.04


bank

V2

384

311



6 000 000

 

 

 

02.20


bank

V3

384

311



1 000 000

 

 

V3 -> 65M01

03.05


bank

V2

384

311



2 000 000

 

 

 

03.10


bank

V3

384

311



11 000 000

 

 

 









 

 

 


Vevő és szállító partner


 

Bszám

 

Hivszám

 

 

 

 

Bruttó

Alap

Áfa


01.10

V4

utalás


311

91

K

479

6 000 000

4 724 409

1 275 591

 

01.15

S1

utalás


5

454

T

368

4 000 000

3 149 606

850 394

 

01.16

V5

utalás


311

91

K

479

8 000 000

6 299 213

1 700 787

 

01.22

S2

utalás


5

454

T

368

9 409 000

7 408 661

2 000 339

 

01.18


bank

V4

384

311



6 000 000

 

 

 

01.19


bank

S1

454

384



2 000 000

 

 

 

02.08


bank

V5

384

311



7 000 000

 

 

 

02.11

S3

utalás


5

454

T

368

3 000 000

2 362 205

637 795

 

02.15

V6

utalás


311

91

K

479

9 500 000

7 480 315

2 019 685

 

02.21


bank

S2

454

384



6 409 000

 

 

S2 -> 65M02

02.22


bank

S1

454

384



2 000 000

 

 

 

02.23


bank

V6

384

311



4 500 000

 

 

V6 -> 65M01

02.27


bank

S3

454

384



1 000 000

 

 

 

03.01


bank

V5

384

311



1 000 000

 

 

 

03.05


bank

S2

454

384



3 000 000

 

 

 

03.10


bank

S3

454

384



2 000 000

 

 

 

03.11


bank

V6

384

311



5 000 000

 

 

 









 

 

 


06d-re kerülő összeg számítása II. hónap


 

 

 


02.21


bank

S2

6 409 000 kiegyenlítés alapján levonható

1 362 555


02.22


bank

S1

2 000 000 kiegyenlítés alapján levonható

425 197


02.27


bank

S3

1 000 000 kiegyenlítés alapján levonható

212 598










 

 

2 000 350


 

A levonásba helyezett áfa összege a partnernél a 2. hónapban elérte a 2 millió forintot, így a 6d mező kitöltésre kerül. Ezt az összeget viszont csökkenteni kell a S2 kiegyenlítése alapján levonható összeggel, mivel az már az M02 lapon szerepel (Ebben az időszakban volt az első kiegyenlítés, tehát a teljes bizonylatot meg kell jeleníteni tételesen, mivel önmagában a bizonylat áfa tartalma eléri a 2MFt értéket). Így a 6d mezőbe írandó összeg 2000350 - 1362555, azaz 638 eFt


06d-re kerülő összeg számítása III. hónap






03.05


bank

S2

3 000 000 kiegyenlítés alapján levonható

637 795


03.10


bank

S3

2 000 000 kiegyenlítés alapján levonható

425 197










 

 

1 062 992


 

A levonásba helyezett áfa összege a partnernél a 3. hónapban nem elérte a 2 millió forintot, így a 6d mező nem kerül kitöltésre. Ha lenne még egy olyan bizonylat, aminek a levonásba helyezett áfa értékével az összeg elérné a 2 millió forintot és a bizonylatot az M02 lapon nem kellene szerepeltetni, akkor a teljes összeg a 6d mezőbe kerülne. Ha szerepeltetni kellene az M02 lapon, akkor pedig a példában látható 1063 eFt értéket tartalmazná a cella.














06d-re kerülő összeg számítása ha a bevallási időszak az első negyedév


A partnernél az első negyedévben a pénzforgalmi bizonylatok mindegyike teljes kiegyenlítésre került, így a levonásba helyezhető érték a három bizonylat áfa értéke



S1







 

 

850 394



S2







 

 

2 000 339



S3







 

 

637 795










 

 

3 488 528


 

A levonásba helyezett áfa értéke eléri a 2 millió forintot. Viszont az S2 bizonylat önmagában is eléri a 2 millió forint értéket, így az M02 lapon szerepel. A 6d mezőbe így csak az S1 és S2 értékei kerülnek, vagyis 1488 eFt.


 

 

A tételes bevallásnak nem kell minden bizonylatot tartalmaznia, ezek szűrésére az áfa gyűjtőkódokat alkalmazzuk. Az alábbi gyűjtőkódokra könyvelt tételek nem jelennek meg a XX65M bevalláson:

 

fordított adózás: 70,71,72,13,14,73,74,77,78,79,36,39

vevő magánszemély: 08,09

el nem küldött számla: 10

nem áfás számla: 01,02,00

export, import, közösségi: 40,41,44,45,46,47,97,58,59,50,51,52,60,61,62,63,64,65,67

 

 

Feladás az AbevJava programnak

 

A feladás során a XX65 nyomtatvány esetén az „XML” fájl előállítását kell választani. A program a célkönyvtárba elkészíti a feladási fájlt, aminek a felépítése az alábbi:

 

XX65_cégnév_kezdőhónap

 

Természetesen a célkönyvtár és az állomány neve is módosítható. A feladási fájlt az AbevJava program Szerviz/Egyedi importálás menüpontban lehet kiválasztani és betölteni. Ez a feladási típus biztosítja a főnyomtatvány és az M lapok automatikus összerendelését, így ezzel már foglalkozni nem kell!